Prevenciós Coaching, a legjobb életstratégia

Beszámoló az Ön-Coach Képző Alapozó létrejöttének folyamatáról

2019. május 20. - BodóAndi

 

bloggif_5ca5c8c5cec69.jpg

2019. május 4-5-én elstartolt az első Ön-Coach Képző - alapozója, ami reményeim szerint nagyon sok embernek ad majd a kezébe olyan tudást, amivel sokat tud tenni saját magáért.

Már régóta érett bennem, hogy át kellene adnom azt a sok tudást és tapasztalatot, amit az eddigi 25 éves pályafutásom alatt összegyűjtöttem és az úgynevezett "bodóandis" szemléletmódba integráltam.

Nekem mindig is természetes volt így gondolkozni és furának találtam, hogy másoknak nem, pedig az én eszem teljesen egyszerűen, logikusan teszi a dolgát. Aztán rá kellett jönnöm, hogy egy dologban van különbözőség, méghozzá azzal, ahogy az információkat használom.

Később a racionalitás mellett az irracionalitással is kapcsolatba kerültem, ami lehetővé tette, hogy a látható és a szemnek láthatatlan működését is együtt tudjam megtapasztalni, megérteni, használni. Bár ezt is használja mindenki, de a legtöbben nem tudatosan teszik, így sokkal kevesebb lehetőségük van arra, hogy a Teljesség (racionális + irracionális) világával harmóniába kerüljenek.

Szerencsém volt, mert a tanítások, a tapasztalások nem vittek el egyik végletbe sem, így nem lettem túlzottan materialista és túlzottan spirituális sem. Inkább a kettő, egymást kiegészítő működtetése jellemző rám. Így akik hozzám fordulnak, azt tapasztalják, hogy érthetően, logikusan tudom elmagyarázni azt is, amit egyébként nem is olyan könnyű, vagyis a belső világunk sok sok összefüggését és hatását az életünkre, a sorsunkra.

Sokat tanultam és tanulok még most is, hiszen a tudásnak nem csak mennyisége van, hanem mélysége és minősége is, amit az információk megszerzése és azok megértése együtt adhat meg.

Tehát eljött az idő, hogy megmutassam azt, ami nekem olyan sokat adott már eddig, illetve másoknak is, akik eljöttek hozzám a saját élethelyzetük jobb megoldásait keresve. Megmutatni azt, amit én már olyan természetesen használok és amit már le tudtam annyira egyszerűsíteni, hogy aránylag könnyű legyen használni.

A coaching üléseken a szokásos kérdések mellett mindig tanítok olyan összefüggéseket, amik abban az esetben kiindulási pontnak lehet felhasználni - hiszen ne feledjük nincs semmi, ami kőbe lenne vésve és csak és kizárólag úgy lehetne, de inspirációnak, gondolat indításnak jól jöhet.

Aztán az elmúlt évek megtanították nekem azt is, hogy azért is van felelősségünk, hogy a saját szakmánk minősége, híre hogyan is alakul.

Sokat beszélgettem más coachokkal, vagy olyanokkal akik jártak már coachingra, vagy ismernek olyat, akinek már volt "szerencséje" ilyen folyamatban résztvenni.

Azért tettem idézőjelbe, mert ez valójában nem mindenkinek volt szerencsés és talán jobb lett volna, ha inkább el sem megy, mert egyedül megoldást találni nehéz ugyan, de az legalább az övé lenne. Ám ha a coach még tapasztalatlansága vagy épp saját "megdolgozatlansága" miatt nem veszi észre, hogy a saját megoldásai bármilyen jók, az a másiknál nem biztos, hogy ugyanezt a hatást fogja elérni.

Divat lett coachnak tanulni és ez talán még jó divat is lehetne, ha a másokkal való munkát megelőzné az, hogy önmagával egyenesbe kerüljön. 

Nem, nem kell szentnek lennie, akinek nincsenek mélypontja, akinek mindig minden rendben megy az életében, de annak lennie kell, aki képes a saját dolgától, megoldásaitól elvonatkoztatni. Meg aki tud és akar is valamit kezdeni a saját helyzetével.

Úgy gondolom, hogy a life-coaching ebből a szempontból a veszélyesebb irányzat, hiszen ott élesben megy az élethelyzetekkel való foglalkozás, míg a business vagy az executív coachingban jobban kívül lehet maradni a belső dolgokkal való munkából. Bár ez így nem igaz, hiszen minden üzleti coach elmondja, hogy valójában minimum a 3. ülésen kiderül, hogy nem a szakmai fejlődéssel van a probléma, hanem a magánélet kihatásának a teljesítményre, legyen szó nyomás alatti teljesítménynél az önbizalom elvesztésétől, a családi élet változásának stresszéig, mindenről. Ám ezzel együtt mégis a felületen business-modellek alkalmazásával lehet beszélgetni és így azt a bizonyos forró kását is kerülgethetően megélni.

Mégis ezzel együtt a cégeknél is sok az ellentmondás a coaching értékéről. Sokszor persze azért, mert nem is nagyon tudják, hogy mi az, vagy éppen nem arra és nem úgy használják, amire való, vagy nem válogatják meg a szakembert, mert csak a költséghatékonyság lebeg a szem előtt, vagy épp a barát, barátnő kapja meg az állást.

Pedig a jó coaching életeket és cégeket képes megmenteni, attól, hogy atomjaira hulljon.

A jó coachingot viszont csak egy jó coachhal lehet lefolytatni.

2.jpg

És mitől válik egy coach jó coachhá?

Nos erről is szól az Ön-Coach Képző sorozat.

Nekik is és azoknak is, hogy akik nem akarnak coachokká válni, de szeretnének saját magukon, az életükön változásokat végbevinni, azok azt megtanulhassák.

A Képzővel arra vállalkozok, hogy megtanítom azokat a nézőpontokat, amikkel a mindennapok során megtalálhatja a belső egyensúlyát, megértheti a saját folyamatait és a motivációit, hogy a megtisztult tudatossága által már olyan választásokat tudjon hozni, amibe bele is tud és bele is akar állni, vállalva annak következményeit.

Coachoknak ez azért jó, mert saját maga "megdolgozottabbá" válik és a life-coaching területén lesz sokkal több eszköze a jövőre nézve.

Egyéni emberkének meg azért jó, mert megtanulja hogyan is állhat neki azoknak a témáinak, amitől annyira félt, hogy inkább homokba dugta a fejét vagy másra bízta a döntéseit.

Az Ön-Coach Képző folyamán nagy hangsúlyt fektetünk az önazonosságra és az önazonos "kapcsolódásra" másokhoz.

Ehhez sok mindent le kell tisztítani a tudatból, hogy ne mások elvárásai diktálják a döntéseinket, legyen szó családról, munkahelyről, barátokról, és meg kell tanulni a megtalált "ön"azonosságunkat úgy kommunikálni, hogy azzal ne konfliktusokat gyártsunk, hanem elfogadást, sőt akár jó példát és inspirációt.

Nagy munkára vállalkozunk, de most, hogy már lezajlott az első ilyen tréning, bátran állítom, hogy amellett, hogy izgalmas, érdekes, játékos tartalomba ágyazva, aki kész van arra, hogy kezébe vegye a saját felelősségét a saját életének alakulásában, azt itt mindezt megkaphatja.

És hogy milyen is volt az első Ön-Coach Képző Alapozó?

Arról a következő blog bejegyzésben olvashatsz majd beszámolót.

Ha pedig érdekel és részt vennél te is, akkor figyeld a következő kiírásokat, hogy megtudd a dátumokat, vagy írj nekem emailt, hogy értesítselek róla >

Bodó Andi tudat-tréner, coach                                                                                                                                      bodo.andrea@gmail.com                                                                                                                                              30/9426851                                                                                                                                                                    www.bodoandi.com

 

A "talán" ereje a karácsonyi találkozásokban...

Hogy teltek az ünnepek?
Úgy ahogy szeretted volna, vagy egy kicsit másképp?
 
És mi múlott rajtad?
És ami rajtad múlott, azt meg is tetted?
 
vita4.jpg
 
Az ember elvileg sok mindent nem válogathat meg: a körülményeit, a családját, a született kultúráját.
(bár én ebben is azt a nézetet vallom, hogy ebben is van választásunk, csak ez még születésünk előtti, de részemről mindenki azt gondol erről amit akar)
 
Most az a lényeg, hogy azokban a dolgokban, ami rajtunk múlik, nos abban hogyan "teljesítünk"?
 
Ha ebben nem tesszük oda magunkat, akkor miért várjuk el a másiktól, hogy ő viszont tegye?
És persze maximálisan!
 
Mivel sok sok éve, sok sok emberrel találkoztam már és láttam a sorsának alakulását, így tudom, hogy nincs olyan, hogy mindenhol minden rendben megy ilyenkor.
 
Sőt!
 
A legtöbb helyen bizony vannak nehézségek (finoman szólva), hiszen sok korosztály kerül kapcsolatba ilyenkor, sok vágy, nézőpont, életmód, étkezési stílus, anyagi helyzet, politikai nézet kerül egy szobába - egy időpontban.
 
Ez pedig nagy feszültség forrás tud lenni.
 
És mindig van, akit nem érdekel, hogy a hangulat jó legyen, vagy épp a hangulat miatt kicsit többet iszik a kelleténél és ők elkezdik mondani a magukét.
 
Ez az ami az ő felelősségük.
 
A tied az, hogy ilyenkor mit hogyan reagálsz le.
 
Hogy tudsz e úgy kommunikálni, hogy ki is állj magadért és mégis lenyugtasd a kedélyeket?
Akár asszertívan, akár EMK-san, akár humorosan, akár elterelően, akár bárhogy.
 
És nem, nem elkerülve a lehetőséget és inkább el se menve.
Bár az is megoldás, de attól még nem tanultad meg ezt kezelni.
 
Na és mi van akkor, ha épp te vagy az, aki a konfliktust gerjeszti?
 
Nem hiszem el, hogy ilyen nem történt még veled, ahogy az sem lenne igaz, ha én azt mondanám, hogy életemben még soha nem gerjesztettem vitát.
És mindegy, hogy igazam volt e vagy sem.
 
Most nem igazságot teszünk, hanem csak arról beszélünk, hogy egy kialakult helyzetben - amit a könnyebbség kedvéért most rajtad kívülállónak mondunk - mi az ami a te lehetőséged.
Illetve, hogy abban mindent megteszel e, hogy a helyzet feszültsége jó irányba oldódjon ki. (persze nem kell mindenáron!)
 
Nos, a feszültség akkor tud létrejönni, ha ellentétes vélemények, érdekek, stb vannak jelen egy térben.
(akár önmagadon belül is)
 
vita1.jpg
Ám nem kell a feszültségtől megijedni, hiszen annak teremtő ereje is van, ahogy az árammal is sok mindent lehet tenni, úgy a kialakult helyzeti energiával is  > ilyen pl az építő jellegű vita, ahol szó szerint kisülhet valami klassz dolog abból, hogy az ellentéteket megpróbáljuk összehozni.
 
Valójában nem az ellentétes véleményekkel van a baj, hanem azzal, hogy ezek mögött az a vágy rejlik, hogy a másikét leszóljuk és bebizonyítsuk, hogy a mienk az igazi.
Hogy mi tudjuk jobban, vagyis mi vagyunk a jobbak.
Egyszerűen önigazolás, mintha másból nem is tudnák az emberek, hogy kik vagyunk.
 
A kérdés az, hogy ha ez be is bizonyosodik, attól még jobban fognak szeretni?
Attól még több barátod lesz?
Attól még jobban elismernek?
 
Vagy épp azt mondják (gondolják), hogy lehet, hogy igazad van, csak épp ha lehet nem akarnak veled összetartozni?!
Jó az neked?
 
Nos lehet ezt még boncolgatni, de a lényeg még mindig az, hogy vajon elég bátrak vagyunk e kicsit nyitottabbak lenni más gondolataira, tetteire, érzéseire?
Mert ha hisszük, ha nem, azok nem ellenünkre születtek benne, hanem egy élet folyományaként.
 
Lehet, hogy rajtunk csapódik le, de ha nem vesszük személyes sértésnek - hiszen valójában nem rólunk szól, akkor tisztább fejjel, jobban tudunk reagálni és talán meg segíteni is tudunk neki abban, hogy ő is fel tudjon oldódni.
 
Talán.
 
És ez a talán tud akkora erővel bírni, hogy jobb legyen tőle a világ.
 
Talán néha ez is elég... :) <3
 
Talán néha az is elég, ha a saját részed jól kezeled > egymás legyőzése helyett megértéssel a másik iránt.
Az még nem jelenti azt, hogy akkor át is veszed az övét.
 
Csak elfogadod, hogy annak is van létjogosultsága...
 
Talán ennek már épp itt lenne az ideje!
 
Mondom, talán... <3

A szeretet nyelvekről kicsit másképpen

sad-597089_340.jpg

 

 Voltál már úgy, hogy sok minden összejött, akár mert sokat dolgoztál, akár mert feszültség volt otthon, vagy épp túl monoton volt minden és akkor találkoztál egy régi ismerőssel, aki rád nézett és lazán azt mondta, hogy "hú, olyan nyúzottnak nézel ki, minden rendben? Nem látlak túl boldognak" És aztán elkezdett kérdezni a párkapcsolatról, hogy hogy vagytok, meg mióta is vagytok együtt, meg terveztek valamit a jövőben?

Nem szoktuk tapintatlannak gondolni, hiszen ő egy régi ismerős, barát, rokon, esetleg egy volt kapcsolat, ami felmentést ad neki arról, hogy milyen megjegyzést tehet.

DE!

A vezérhangya sok embernél elindul ilyenkor és bár némán és a másiknak való jelzés nélkül, de elkezdi figyelni a kapcsolatát. És tudod, nem mindegy, hogy milyen szemmel néz arra, ami van, mert bármit meg lehet magyarázni erről az oldalról és az ellenkezőjéről is.

Szóval voltál már így? 

Tudod mi ezzel a baj? Az, hogy a másik szemüvegén keresztül kezded el látni az életedet, pedig addig semmi bajod nem volt. Tisztán tudtad, hogy miért vagy nyúzott, hogy miért nem sugárzol a boldogságtól.
Mert egyszerűen most ilyen időszakod van, a bioritmusod épp a béka feneke alatt található, sok a munka, a főnök piszkál és a párod sem a legjobb időszakát éli.

De jött ez a kérdés és neked beakadt a gondolat > talán nem is a megfelelő emberrel élek? Hiszen mostanában nem nevetünk annyit, kicsit feszültek is vagyunk, a szex is kevesebb és lehet még sorolni az indokokat. 

No itt kellene felfigyelni egy két dologra: mégpedig arra, hogy nincs olyan, hogy mindig szárnyalunk, mindig kisimultak és jókedvűek vagyunk, és mindig egyformán vonzódunk a másikhoz. Ezek hullámzó minőségek és ráadásul nem is mindig együtt hullámzik ez a két embernél.
 
No nem azért, mert nem vagyunk egymásnak teremtve, hanem mert emberek vagyunk és általában egymástól külön is éljük az életünket, vagyis más impulzusok is hatnak ránk, amitől más hangulatunk is lesz.
De ez miért lenne baj? 
Talán épp ez adja meg az intenzitást a kapcsolatban.
De ha akarjuk, akkor tekinthetjük rossz jelnek is. 
Igaz, amíg az a kedves ember nem jelezte, hogy a karikák a szemed alatt talán valami általad nem látott folyamat miatt lehetnek, addig nem kételkedtél a kapcsolatodban, de most, hogy volt kedves erre az összefüggésre rámutatni, most elindult a vezérhangya a fejedben. 
És még akár igaza is lehetne.
Csak hogy tudod mit vesztettél el ezzel?
Azt, hogy te a saját gondolataid, tapasztalataid és döntéseid szerint élj.
Mert az ő gondolata fészkelte be a fejedbe magát, helyet csinálva a kételynek, ami addig nem is volt ott.
A másik amire gondolhatnál ilyenkor az az, hogy ha igaz is, akkor vajon mi hozhatná vissza azt a régi tüzet? Vagy ha nem a régi tüzet kell feléleszteni, akkor milyen új impulzusokkal rázhatnád fel a kapcsolatodat?
Ehelyett mit tesznek általában az emberek?
Elkezdenek kikacsintani, észrevenni azt, ami addig semmit nem jelentett: vannak más élőlények is ezen a bolygón. És nem csak hogy vannak, hanem még izgalmasak is, hiszen ismeretlenek.
Még.
Vagy elkezdenek visszanézni a múlt homályába vesző régi szerelmekre, amikor még a tűz oly nagyon lobogott. 
Kevesen gondolják végig, hogy lehet, hogy ezek az érzések nem véletlenül múltak el,
Hogy egy új kapcsolat szintén régivé válik egyszer.
És hogy éppen ezért az is izgalmas tud lenni, hogy a meglévő, már bizonyított kapcsolódásukkal hogyan tovább és hogy az igazán megéri a törődést. 
És hogy talán a másik is elmondhatná ugyanezt rólunk, csak neki még nem szólt senki, hogy vegye már észre, hogy boldogtalan.
De mi lenne ha az ilyen jelzéseket arra használnánk fel, hogy felébredjünk arra, hogy talán elfelejtettük egymás szeretet nyelvét beszélni, egymás szeretet zsákját megtölteni és itt az idő, hogy saját jogon gondolkodva úgy döntsünk, hogy az első lépést mi tesszük meg.
Most
De ehhez ismerni kell azt, hogy mi is az a szeretet-nyelv, mi is az a szeretet zsák, ami bizony ki tud ürülni, ha nem töltjük.
És azt is tudni kell, hogy ezek a nyelvek egy kapcsolatban sokszor nem egyformák, valójában nem egy nyelvet beszélünk és valóban, mint amikor egy idegen nyelvet kéne megtanulni, oda kell figyelni, hogy a másik mitől lesz boldog.
Mitől érzi magát szeretve?
Mert lehet, hogy nem attól, amitől én.
Ja, hogy azt sem tudjuk, hogy mi mitől vagyunk boldogságos állapotban? Mitől érezzük azt, hogy a másiknak fontosak vagyunk, hogy szeret minket?
Akkor honnan ismerhetnénk fel azt, hogy a másik mitől boldog, mitől érzi magát szeretve? 
Pláne, ha neki nem ugyanazt kell ahhoz megkapnia, mint nekem.
Nos, ha ezeket nem tudjuk, akkor bizony az a szeretet zsákocska egyszer csak kiürül és kongani fog az ürességtől. És ha kong, akkor nem leszünk annyira élettel teliek, nyűgösködünk és még csak nem is tudjuk, hogy miért. 
De ha nyűgösek vagyunk, akkor vajon jó érzés a társaságunkban lenni? Az vajon nem veszi el a kedvét a másiknak tőlünk? Az nem lehet oka annak, hogy a vonzódás is alábbhagyott?
De bizony lehet.
A jó hír az, hogy meg lehet tölteni újra azt a zsákot, csak egy kicsit oda kell figyelni arra, hogy mit is teszünk bele, hogy az valóban sokat jelent a másiknak, vagy épp hidegen hagyja. 
És persze meg kell tanítani őt is arra, hogy nekünk mi jelent sokat.
Igaz, mindez a nehezebb út és sokkal könnyebb odébb állni.
De hányszor kell odébb állnod, hogy rájöjj arra, hogy egy kapcsolat nem magától működik, hanem azt a két félnek egyformán kell működtetnie?
Hogy a nehéz időszakok azok, amik a legnagyobb fejlesztő minőségek.
Vagy talán te már tökéletes vagy? Nincs már miben fejlődnöd?
Nos, ha a válaszod az, hogy de van, akkor itt az ideje egy kicsit tanulni a párkapcsolatokról, de legfőképpen önmagadról, hogy ne más döntsön helyetted.
Mindehhez pedig a Prevenciós Coaching a legjobb életstratégia, amit szeretettel ajánlok a figyelmedbe:
capture-20170924-091026.png
Bejelentkezés: 
Bodó Andi 
tudat-tréner, coach
30/9426851
www.bodoandi.com

 

Tökéletességre vágyás helyett fejlődésvágy - vajon jobbá tenné a világot?

quality-1182927_340.pngSzeretjük azt hinni, hogy mi mindig mindent jól tettünk, nem okoztunk senkinek fájdalmat, amit tettünk vagy mondtunk, az úgy volt helyes, egyszóval szentek vagyunk.

De mi van ha még sincs így? Ha nem vagyunk szentek. Ha nem tettünk mindig, mindent jól? Ha okoztunk fájdalmat, beszéltünk helytelenül?

Az van, hogy akkor bizony a szentség helyett emberré váltunk. Olyan emberré, aki a születésével még nem ismer mindent, nem tudja mit hogyan kell tenni, minek mi lehet a következménye és legfőképpen, hogy ez még kultúránként változik is.

Ha ezt figyelembe vennénk, akkor úgy tekintenénk az életünkre, hogy az egy folyamatos tanulás ezen a területen és nem várnánk el magunktól és persze másoktól sem, hogy tökéletesek legyünk. Elfogadnánk, hogy lehet hibázni és ha ez megtörténik, akkor nem szakad le az ég, nem kell szégyenkeznünk és mást sem ítélünk el miatta.

Egyszerűen úgy tekintenénk magunkra és másokra is, hogy "na fussunk neki még egyszer, biztos jobban sikerül".

De nem ilyen világban élünk és magunkra úgy gondolunk, hogy mindent tökéletesen jól tettünk mindent, a másiknál pedig egy pici hibát is felnagyítunk.

Te nem csináltál még ilyet?

Én igen. Pedig igyekszem, de sokszor utólag mentem fel az embert, aki legtöbbször én magam vagyok. Igen, én magammal szemben szoktam a legtöbb kritikát megfogalmazni, de azért másról is van ilyen esetem.

És tudod mit, nem szégyellem magam emiatt, mert az is a tökéletességnek való megfelelésből lenne. 

Viszont úgy gondolom, hogy jól jönne a világnak, ha elkezdenénk engedékenyebbé válni. Önmagunk és a másik iránt. 

Nem, nem hiszem azt, hogy ha engedékenyebbé válunk, az rossz irányba vinné a világot. Az engedékenység nem hülyeséget és nem álszentséget jelent számomra.

Az engedékenység annak elfogadása, hogy nem vagyunk tökéletesek.

A kritika és ítélkezés pedig nem egyenlő azzal, hogy megengedjük, hogy valamiben hibázzunk. Igazából a kritika és az ítélkezés az annak való hangot adás, hogy mi jobbak vagyunk a megítélt embernél, hiszen tudjuk, hogy mit hogy kellett volna. A "legszebb", ha ezt önmagunkkal szemben gondoljuk.

Így olyan az életünk, mintha mindig versenyeznénk a másikkal és ennek eredményét szóban is tudatnunk kell a világgal. Pedig pont ettől lesz egyre barátságtalanabb az élet. Senkinek sem esik jól, ha az orra alá dörzsölik, hogy valamiben nem tökéletes. Akitől ezt megkapják, utána szívesen elkerülik, de ha nem tehetik meg, akkor könnyen ellenségessé válnak vele.

És ez kicsiben és később nagyban is nagyon megrontja a hangulatot. A közösség hangulatát, a világ hangulatát.

Pedig csak annyiról lenne szó, hogy hagyjuk már el a tökéletességre vágyást.                                                  Hogy a tökéletesség helyett fejlődésvágy vezessen, mert ebben benne van az elismerése annak, hogy nem vagyunk még profik, de szívesen teszünk érte, hogy egyre jobbá váljunk.

De ehhez bátorság kell. Bátran vállalni, hogy van még hova fejlődnünk és bátran elfogadni, hogy ez a másikra is igaz.

Mit gondolsz, elég bátor vagy hozzá, hogy kipróbáld, hogy milyen ha így élsz? Tökéletes helyett fejlődni vágyón?

Akkor legyünk együtt bátrak és kezdjük el a saját egyéni kis szintünkön.

Hátha jó példa lesz másoknak is.

 

 

 

Vajon ha a szeretet ünnepén magányt érzel, annak van oka?

winter-1828780_340.jpgAz életstratégiánkat egészen pici korunkban kezdjük kialakítani. A szüleink visszajelzései az elsődlegesek ebben, amivel a ránk való reagálásukból tanuljuk meg, hogy milyenek vagyunk és hogyan tudunk kapcsolódni, elfogadhatóvá válni számukra, hozzájuk.
Ez a túlélésről is szól, hiszen ha kiszeretnek belőlünk, az azt is okozhatja, hogy nem akarnak majd velünk együtt lenni, nem akarnak majd rólunk gondoskodni.
Így az, hogy olyanok legyünk, amilyenek valójában lennénk, már itt megbicsaklik. 
Nincs is ezzel igazán baj, hiszen itt a földön egy közösség, az emberek közösségének világában élünk és ebbe tartozva figyelembe kell vennünk a többieket is. 
Pláne, hogy azt is szeretnénk, hogy minket is figyelembe vegyenek.
 
A szüleink jelzéseinek értelmezésével viszont van baj. Méghozzá az, hogy ebben a pici korban nem vagyunk képesek mindent jól látni, jól érezni. A közvetlen impulzust, reagálást éljük meg, aminek a hátterét nem ismerve, mindent önmagunkra vonatkoztatunk.
Ha anya fáradt és még ráadásul épp összevesztek apával, akkor a hozzám való odafordulásában ez tükröződni fog. Még akkor is, ha mosolyogni próbál. De sokszor ereje sincs ehhez.
divorce-2907287_340.jpg
Mit érez ilyenkor egy csecsemő? A figyelem energiáját, ami az eddigivel ellentétben kevésbé finom.
Mit gondol ilyenkor egy csecsemő? Valószínűleg nem racionális gondolatokkal fogja ezt fel, hanem benyomásként, de valami olyasmi lehet benne, hogy "hű, valami baj van, anya haragszik, nem figyel rám, nem érdekli, hogy mit szeretnék...".
És elkezd próbálkozni > mosolyog, gügyög, sír, kapálózik, stb. Mindent megtesz a maga eszközeivel, hogy jelezzen anyjának, hogy az ami éppen van, az nagyon nem jó.
És persze egy leterhelt anyát ez még jobban le fog terhelni, hiszen még az életének az a területe is erőt kíván tőle, ami egyébként imádott terület. Olyan energiát, ami most nincs benne, hiszen ki van merülve fizikailag is és idegileg is.
Mindezt egy baba nem tudja, csak a környezet hangulatát és a felé irányuló figyelmet érzékeli és ebből fogja megtanulni, hogy ő mennyire szerethető.
Itt persze sokféle megoldás kínálkozik, hiszen van olyan anya, aki ilyenkor még nagyobb odaadással fordul a picije felé és van a másik véglet is, aki depresszióssá válva képtelen lesz jelen lenni neki. 
No meg sok sok más megoldás is van a két végpont között.
Nos miért írom le ezt épp a karácsony előtti időszakban?
Azért, mert a karácsonyi időszak ki van nevezve a szeretet ünnepének és éppen ezért ezek a gyerekkori tapasztalások nagyon sokszor felszínre jönnek.
Aki sok szeretetet, elfogadást kapott és élt meg, az valószínűleg most is örömmel várja ezeket a napokat, a családi látogatásokat.
Ám aki ebben a korszakban magára maradt, annak az erre való emlékezés nélkül is ott lesz a lelke mélyén a félelem, hogy az a fránya szeretet ünnepe számára inkább magányosság lesz. 
Még akkor is, ha családi körben ünnepel.
Lelki magányosság.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Nyilván nem most kellene elkezdeni vele foglalkozni, hiszen nagyon mély téma. Megérdemel egy terápiát egy megfelelő szakemberrel.
De ha tűzoltásról van szó, akkor egy gyakorlat mindenképp segíthet: tedd fel magadnak a kérdést, hogy ha nem tévedtél és tényleg rólad szólt az a rossz időszak, tényleg veled volt a baj, tényleg téged nem szerettek - ennek ellenére ez most is igaz?
És a következő kérdés: mi van, ha tévedsz és nem is rólad szólt? Mi van, ha még rajtad csattant is a dolog, ha te is részesültél a nehézségből, az nem azt jelentette, hogy nem szeretnek? 
És a harmadik kérdés: hány éves vagy most? Mit csinálsz, hol élsz, kikkel vagy körbevéve, mi a hobbid, stb.
Ezek a kérdések abban fognak segíteni, hogy a jelenbe visszahozzanak, mert a tudattalanod mélyén lappangó érzés ilyenkor visszaránt tehetetlen kisgyermek érzésbe.
És te ma már nem vagy az.
Ma már képes vagy megszerettetni magad, képes vagy különbséget tenni, hogy mi szól rólad és mi nem és legfőképpen képes vagy felnőtt módon jelen lenni a saját életedben. Olyanná teremtve azt, ahol a téged körbevevő emberek olyannak fogadnak el és szeretnek, amilyen valójában vagy.
Így a szeretet ünnepe valóban azzá tud válni számodra is.
santa-72702_340.jpg

Ami van, abból lesz ami lesz.

De vajon min múlik, hogy mi is lesz?

Alkotni, teremteni a semmiből, a semmivel, nem igazán lehet.
Illetve lehet, de ahhoz már valami más tudás is kell, amihez nem sokunknak van köze. Mindenesetre az "átlag ember" nem tud a semmiből, a semmivel teremteni.
Ahhoz kell valami, amiből lesz majd más valami és kell valami, amivel műveli az alkotást.
Hétköznapi szinten kell az anyag és kell az eszköz, no meg a cselekvés és máris lesz majd valami. Mondjuk egy tálca sütemény.
cake-1525821_960_720.jpg
Kevésbé hétköznapi szinten, legfőképpen nem anyagi minőségben vajon hogy van ez?
Illetve mi is lehet az, ami nem anyagi?
Talán mondjuk az érzések?
Talált, süllyedt :)
Az érzések is alkotó elemei a teremtésednek, csak erre kevesen gondolnak. Pedig nagyon egyszerűen észrevehető a hatásuk. Egy frenetikus jókedvben talált nehéz helyzet kevésbé fog ki rajtad, sokkal könnyedebben veszed és hamarabb, jobb eredménnyel oldod meg. 
Ugyanez, ha épp rossz passzban vagy, nem igazán fog jó eredményt hozni, ami aztán tovább rontja a kedvedet és mintegy ördögi körként újra és újra generálódik a nehézség.
A sikeres emberek a helyzet megoldására koncentrálnak és már kis eredményt is értékelnek, megbecsülnek, amitől a jó érzéseik erősödnek. Ez pedig a kreatív megoldások és ötletek előtt nyitja meg a kaput. 
Ezzel szemben a sikertelen emberek nem tudják értékelni csak azt, ha valami jól végződött, hiszen az nekik a bizonyíték. Ám a jól végződöttséghez épp arra van szükség, hogy közben ne kételkedjenek, ne bizonytalankodjanak, ne pesszimistapistáskodjanak.
Nos ez a váltás sokkal nagyobb energiát tud követelni, mint ahogy az elsőre látszik.
Próbáltál már egy negatív állapotból átevickélni pozitívba? Úgy, hogy közben ne érezd, hogy becsapod vagy meghülyíted magad?
És ebben van a lényeg. Úgy kell értékelni azt ami van, hogy azt nem minősíted sehogy. Legfőképpen nem negatívan. 
Van, ami van.
Ez lesz a kiindulási pontod, ahhoz, ahova elszeretnél érni.
És most nézzük ezt azon a szemüvegen keresztül, hogy ha te lennél a kiindulási pontod és azt éreznéd, hogy nem értékelnek, kevesellnek, rossznak tekintenek, az milyen motiváció lenne számodra? Mennyire lennél hajlandó "beletenni" magad az Alkotód álmaiba?
Vagyis, ha ezt megérted, akkor azt is érted már, hogy mivel szabotálod a saját eredményeidet már a kezdetek kezdetén.
Igen, van egy helyzet, ami a múltadból fakadóan generálódott valahogy, valamivé.
Ez az ami van. 
Most.
A sikeres ember így néz erre rá:
Mi legyen majd más?
Hogyan lehet ebből majd az a más?
A sikertelen ember pedig így:
Miért vagyok ilyen szerencsétlen?
Miért pont én, miért pont most?
Ugye van különbség? Legfőképpen a hozzáállásban.
Ugyanaz a helyzet és mégis másképp nyúlnak hozzá.
Te vajon melyik csoportba tartozol?
Szeretnél váltani?
Mit vagy képes érte tenni?
Mi az amivel már most rendelkezel?
Mi kellene még?
Tudod, hogy honnan és hogy hogyan juthatsz hozzá?
Ha nem, akkor itt az idő a Prevenciós Coachingra, ami a legjobb életstratégia
Mert néha jól jön egy külsős segítség. De csak addig, amíg újra teljes erődbe nem leszel.
amikor_az_eleted_darabokra_hullik_nem_mindegy_hogy_rakod_ossze_masolata_1_1.jpg
De addig mindenképp érdemes coachingra jönni, hiszen az időt lerövidíted vele, a tudásodat pedig minőségileg megemeled.
Mit érzel, hasznos lenne neked?
Szerintem igen. :)
Bejelentkezés: 
Bodó Andi
tudat-tréner, coach
30/9426851
www.bodoandi.com

A vágyak és a vágytalanság összefüggései bennem.

Egy kis személyes szösszenet, mert ez ma nagyon megérintett...

Ez most személyes lesz, de sebaj, talán lesz értelme leírnom.
woman-865021_340.jpg
Elég régóta van egy problémám.
Nincsenek vágyaim. Olyan igazi nagy célok, amiket még el szeretnék érni, meg szeretnék valósítani. Bár szeretem az életem, de ahogy szokták mondani, elvagyok mint a befőtt.
Miért is probléma ez?
Azért, mert ha nincs vágyad, akkor nincs lelkesedés sem. Nem kezd el pezsegni körülötted az élet, nem mozdulsz meg és az élet sem mozdul meg benned. És ha nincs még itt az időd, hogy kilépj a létforgatagból, akkor ez egy idő után lehet unalmas is, de olyan nehézségek fognak keletkezni, amiknek nem örülsz.
Az élet nem akarja, hogy "csipkerózsika" álmot aludjál, annál te sokkal fontosabb pontja vagy a világnak. 
Nem, nem kell, hogy az egod elszálljon ettől, hiszen nélküled is forog a föld tovább, de hidd el, hogy számít, hogy itt vagy!
Nos, nekem már magzati korom óta van a létjogommal gondom, amire azt a túlélő taktikát hozta meg az agyam, hogy tegyem láthatatlanná, érzékelhetetlenné magam, hogy elfeledkezzenek rólam. Talán kitaláltad, igen, kétséges volt, hogy megtartanak e. A taktika bevált és ez beépült az eszköztáramba, így könnyen válok érzékelhetetlenné.
Anélkül, hogy tudnék róla.
Mármint tudatosan.
Később, kisgyerekként nem voltunk túl jó anyagi helyzetben, bár éhezni sem éheztünk, de azért, hogy ne okozzak nehézséget, ténylegesen lemondtam sok vágyamról.
Inkább olvastam, ami kitágította ugyan a világomat, de mindez csak szellemi szinten maradt, fizikailag egy zárt világban életem.
Még később pedig megéltem egy fényélményt, de mégis az itt maradást választottam.
De nem magam miatt, akkor elmentem volna.

Tovább

Hogyan tud segíteni az idő a konfliktus kezelésében

pair-707510_960_720.jpg
Egy konfliktushoz való megfelelő hozzáállás azért sem egyszerű, mert a benne szereplők rákészülési ideje nem egyforma.
Hozok ehhez egy példát, ami elsőre nem is erről szól, de majd meglátod, hogy jó hasonlat lesz.
Egy süti megsütése ott kezdődik, hogy megkeresed a receptet és beszerzed a hozzávalókat. Jön a mérlegelés, keverés és kavarás, ha kell akkor a tészta pihentetése, majd a sütés. Végül a töltés, díszítés és megint a pihentetés, érlelés.
Ez ugye nem olyan kevés idő. 
Egy konfliktus alapja az, hogy valakit nagyon bánt valami, nem fér a fejébe, meg van sértve, indulatok vannak benne. Az, hogy ez keletkezzen, kell, hogy legyen valamilyen előzménye, mert csak úgy nem lesz senki ideges.
Mikor ez megtörténik, az első pillanatokban még fel sem fogja azt, majd fájni kezd neki és habitusától függően dühbe gurul és vért kíván, vagy sebeit nyalogatva, áldozatot "játszik".
Most még csak annyi a párhuzam, hogy mind a két esetben egy folyamat zajlik le, aminek a végeredményében nem számít, hogy egy finom sütemény, vagy egy fájdalmas pofon lesz e az.
Ha a sütit sütő emberke odaáll eléd, hogy tessék itt van egy tálca süti és most te jössz és van két perced, hogy te is csinálj valamit, akkor őszintén csodálkozva teszed fel neki a kérdést, hogy neked nem jár ugyanannyi idő erre, mint neki?
christmas-cookies-553457_340.jpg
Nos a megfelelő hozzáállásnál erre gondoltam. Ha valakit ért valamilyen sérelem, vagy valamit rosszul élt meg és azon hosszan rágódik, majd egyszer csak oda áll eléd és kiönti a bánatát, akkor ő azt várja, hogy ott és akkor kapjon választ. Nem is akármilyet. Lehetőleg olyat, ami neki jól esik.
Te pedig ott állsz, nézel ki a fejedből, mert épp egész mással voltál elfoglalva és az agyadnak is át kellene váltania. 
De! Még csak két perced sincs, mert reagálást várnak tőled.
Ilyenkor is nyugodtan lehetne azt mondani, "hogy várj egy picit! Értem, hogy valami nagyon bánt és vársz tőlem valami fontosat, de szeretnék időt kérni, hogy megfontoljam a válaszom, hiszen neked is volt átgondolási időd".
Mondtál már ilyet valamikor is valakinek?
Ha igen, akkor született konfliktus-simító emberke vagy.
Ha nem, akkor gondold végig, hogy mi lehet ennek az eredménye?
Valószínűleg időd fogsz kapni és ebben az akár csak pár perc, egy-két óra, egy-két hét alatt már neked is lehetőséged van felkészülni. Visszaemlékezni, hogy mi és hogy is történt, te mit miért és hogyan tettél, ma hogy vélekedsz az egészről.
Ettől még nem biztos, hogy egyet fogtok érteni, de sokkal nagyobb esélye lesz a konfliktusban a partnerségnek. Különben a meglepetés ereje az alá-fölé rendeltséget fogja létrehozni, amiben nagy valószínűséggel te húzod a rövidebbet. Vagyis te leszel az alárendelt pozíciójú.
Miért is fontos ez az apró momentum? Azért, mert a legtöbb esetben épp ebből fakadnak az érzelmi reagálások, hiszen most te érzed magad letámadottnak és alárendeltnek. Aztán majd ott áll két ember egymással szemben és már nem is az eredeti helyzet tisztázásáról lesz szó, hanem hogy hogy utálják meg egymást.
Pedig csak annyi kellene, hogy a kezdeményező azt mondja, hogy "készülj fel, mert szeretnék veled erről beszélni", vagy a megszólítottnak, hogy "adj egy kis időt, legalább a felét annak, amit te ezen gondolkoztál".
És ha ez már megy, akkor jöhet a következő lépcső, amit érdemes megmászni: megtanulni úgy vitázni, hogy azzal ne a másik személyt sértegessük, hanem az adott dolgot tisztázzuk.
Ehhez pedig az asszertív vagy az erőszakmentes kommunikációs módszerek sokat segíthetnek.
Szóval merj időt kérni, hogy adott konfliktusba ne kerüljön több érzelmi sérülés.

Egy kis születésnapi filozofálgatás a lét időbe ágyazottságáról

 

clock-1274699_960_720.jpg

Egy születésnap kiváló alkalom arra, hogy az ember sok mindent végig gondoljon. Ezzel persze semmi újat nem mondtam, hiszen a legtöbb ember így van ezzel. 

Idén azon gondolkoztam el, hogy hogy is élem meg azt a fránya B oldalt. Mert bár a tükörbe nézve van hogy igen, de hála égnek sokszor még nem érzem, ahogy a testem sem mindig jelzi, a lelkem meg pláne nem, hogy mennyi is az annyi. 

De ezt a kort megérve már nagyon kettős érzés tud eluralkodni az ember lányán, mert most sokkal nagyobb a belső magabiztosságom, az önelfogadásom, a bölcsességem, a tudatom is fényesebben ragyog, a dolgaim is jobban mennek - vagyis mintha a csúcson járnék, mégis látva a fiatalabb korosztályokat, óhatatlan, hogy ne legyen bennem néha irígység emiatt. A negyvenes éveimről azt mondtam, hogy a legjobb évtized volt az életemben, az ötvenesre pedig reméltem, hogy ez csak fokozódik majd. Ami most még így is van. 

Ám mégis furcsa, hogy sokszor magáznak le a harmincas korosztályból, azok akik nem ismernek. És igen, tudom, hogy ez a tisztelet jele. 

No meg a koré is. Hogy látszik. 

De nekem szerencsém van magammal. Az ilyen gondolatokra felfigyelek és elég fontosnak találom, hogy foglalkozzak vele, hogy megkeressem azokat a nézőpontokat, amikkel jól jövök ki ebből. 

Tovább

Honnan tudhatom, hogy jó e nekem a választott szakember?

 connect-316638_340.jpgMinden segítő szakembernek a szakmai tudása mellett meg van a maga stílusa is, ami sokszor legalább annyira döntő tud lenni a sikeres együttműködésben, mint a módszere.

Sokszor jönnek úgy hozzám, hogy már egy vagy több helyen nekivágtak a folyamatnak, de valami miatt zátonyra futottak. Ez pedig általában a két ember stílusának különbözősége miatt szokott a legtöbb esetben előfordulni.
Persze az is megtörténik, hogy a szakmai tudás kérdőjeleződik meg - akár joggal, akár jog nélkül. És ekkor jövök én a sorba egy következő szakemberként, aki a fentiek tudatában akár még el is bizonytalanodhatna vagy épp túl magabiztossá válhatna.
Mindegy is, hogy melyik végletbe esnék, egyik sem lenne korrekt. Több dolog miatt is.
Az egyik az, hogy én csak az ügyfelemet hallom az esetről és mivel mindenki hisz a maga igazában, állásfoglalásában, így ő is nagyon határozottan fogja azt képviselni. Ezért meg kéne hallgatnom a másik felet is.
Sőt, valami módon az lenne a legjobb, hogy ha kívülről láthatnám azt a munkafolyamatot. De még ez is kevés lenne az igazsághoz, mert a belső hangokat, gondolatokat még mindig nem ismerhetném meg..
Pedig azzal együtt lenne kerek egész.
A másik az, hogy tudom, hogy van akinek pátyolgatós stílusú segítőre, van akinek provokatívra és van akinek semleges, esetleg barátkozós hozzáállásra van szüksége, hogy meg tudjon nyílni és őszinte tudjon lenni.
Persze legfőképpen önmagához, mert a segítő nem látnok, hogy kitalálja mikor mismásol (még ha a tapasztaltságából fakadóan ez sokszor látja is) a hozzá forduló, neki az a dolga, hogy az adott helyzetben, az adott információkkal segítse mélyebb megértésre önmagával és a lehetőségeivel kapcsolatban, hogy az amit szeretne az ügyfél minél könnyebben és minél egyszerűbben, személyre szabottabban sikerüljön.
Ha pedig a két ember stílusa nem egyezik, akkor nehéz lesz felengedni, sok lesz a félreértés és el fog kezdődni az ellenállás.
Legfőképpen az ügyfélben, de a szakember sem kivétel ez alól, hiszen benne is vannak érzések.
A harmadik dolog is legalább ilyen fontos, méghozzá az, hogy bármennyire is szeretné a változást az ügyfél, bármilyen sok mindent megtett már az ügy érdekében, akkor is előfordul, hogy az áttörés előtt visszahőköl. Megijed benne valami, amit ő maga sem nagyon ért és ilyenkor jön az, hogy kifogást kezd keresni, mindezt persze sokszor tudattalanul.
A legegyszerűbb a másikra való hárítás > nem volt jó szakember, a stílusa nem tetszett, feldühített, ellenállást váltott ki, ajánlottak valaki mást és vele is elkezdtem a munkát, stb.
Mindegy, hogy mi az indok, de egy elkezdett munka nem fog sikert hozni, ha abbahagyják. Épp úgy, mint a takarítás.
Ha belefogsz, akkor bizony néha úgy érzed, hogy túl sok, túl nehéz és az elején még minden jobban összekavarodik. Ha itt leállsz, akkor valóban rosszabbul jársz és a felszínen az látszik, hogy hülyeség volt az egész. Pedig még ekkor is lesznek már olyan kis polcok, fiókok, tárgyak, melyek már legalább tisztábbak lettek, helyükre kerültek.
Szóval még ezért sem volt kár, de érdemes lenne folytatni.
mop-2736400_960_720.jpg
És azzal sincs baj, hogy mást hívsz segíteni, mással viszed végig azt a fránya rendrakást.
Ami itt a lényeg, hogy azért, mert túl sok minden jött fel, túl sok energiát követel meg és ez most sok neked, még ne legyél elégedetlen.
Pihenj meg, gondold végig és a következő lépést már csináld tudatosabban. Akár úgy, hogy lassítást kérsz attól akivel együtt dolgozol, akár úgy, hogy mást keresel, akivel jobban megy a munka. Csak ne hagyd abba, hogy ezzel az önértékelésed, no és a szakember értékelése csorbát szenvedjen.
Nem baj, ha nem megy elsőre, hiszen járni sem úgy tanultál meg, hogy felálltál és már szaladtál is.
Nem.
Sok sok lehuppanás után, egyre jobb lett az egyensúlyérzéked, egyre erősebb lett a lábad és egyre több lépéssel jutottál el oda, ahol most tartasz, hogy természetes számodra a két lábon való közlekedés.
A titka a dolognak az volt, hogy belülről hajtott valami, de az nagyon.
Próbáld meg a kisgyereket visszatartani ettől a folyamattól.
Nem fogod tudni, mert hajtja őt a teste mozgékonysága, a felfedezendő világ hívogató izgalmassága.
Nos, ha sikerülne adott élethelyzetedben egy ilyen motivációt találnod, nem állnál meg félúton és nem nyalogatnád a sebeidet (max rövid ideig), és nem keresnél kifogásokat, hiszen ha értek is sérülések, ami fáj is,  mégis sokkal fontosabb eljutnod valahova, mint lehuppanva sírogatni vagy bosszankodni.
Szóval amikor valaki elmondja nekem, hogy már máshol is járt, akkor ezek nekem mind eszembe jutnak és még valamit mondok hozzá.
Hangosan.
Igen, kimondom, mert így érzem tisztességesnek, hiszen valószínűleg én voltam már az, akiről azt mondták, hogy voltak nálam, de ...
Szóval amit elmondok ilyenkor, hogy nem tudom miért alakult így a közös munkájuk, de én hálás vagyok annak a szakembernek, mert valamit már elindított az ügyfelemben (akár ha a negatív tapasztalattal is), és nekem már onnan kell tovább segítenem.
Nem nullázom le, nem kritizálom meg, egyszerűen csak elfogadom, hogy oka van annak, ha nem ment a közös munka.
És érdekes, hogy ilyenkor a legtöbben helyeselnek és abbamarad a kivetítés, sőt ha megkérdezem, hogy az ügyfelem mivel "gazdagodott" ezáltal, mindig tudnak jót is mondani.
Aztán pedig elkezdjük feltérképezni, hogy mi is az ami most van, hol is tart az a nagytakarítás. És könnyen lehet, hogy még így sem lesz könnyű áttörést elérni, hiszen nekem is van stílusom, a tudásom sem maximális (kié az?), és nekem is vannak érzéseim.
De az biztos, hogy ha csak egy alkalommal is dolgozunk együtt, akkor is tanulunk mindketten egymástól valamit.
Hogy miért is jött fel ez bennem most?
Egyszerűen azért, mert sokszor előfordul velem, hogy azt mondják, hogy ajánlottak valakinek, mert szerintük az én stílusom lesz neki a jó.
Persze az egomnak ez nagyon jól esik és megmelengeti a szívem az ilyen ajánlás.
Csak egyszerűen az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ahogy egy párkapcsolatra sem mindenki jó nekem, úgy a segítő szakember területén is így van ez. 
A tanulság? Az csak annyi, hogy érdemes elgondolkoznod, hogy milyen stílus ébreszt benned bizalmat, ki a hiteles számodra, kinek tudsz megnyílni.
Mindezt pedig az ismerősöktől is meg tudod kérdezni, vagy a szakember honlapján, a facebookján, a blogján olvasottak alapján már fel tudod mérni.
Valójában ezért is írok én is posztokat, vezetek blogot, van honlapom. Hiszen így sokkal kevesebb a csalódási lehetőség.
Olvasol tőlem és megláthatod, hogy az ahogy én látom a világot, ahogy fogalmazok, legfőképpen ahogy gondolkodok, az tud e neked adni, attól többé tudsz e válni.amikor_az_eleted_darabokra_hullik_nem_mindegy_hogy_rakod_ossze_masolata_1_1.jpg
Ha igen, akkor csak tedd el az elérhetőségemet és amikor azt érzed, (lehetőleg még ideje korán, hiszen azért is Prevenciós Coaching), akkor keress meg és induljunk el együtt a folyamatodban.
Ehhez pedig én továbbra is igyekszem saját magamat is rendben tartani, a tudásomat növelni, a tapasztalataimat tovább növelni, hiszen a saját véleményem az, hogy jó kérdéseket fel lehet tenni, de ha ehhez még érett bölcsesség is társul, akkor az mindkét félnek nagy előrelépést hozhat.
Bejelentkezés:
Bodó Andi tudat-tréner, coach
30/9426851
www.bodoandi.com
www.facebook.com/bodoandicoach
www.facebook.com/flyingandcoaching