Prevenciós Coaching, a legjobb életstratégia

Egy kis születésnapi filozofálgatás a lét időbe ágyazottságáról

2017. november 20. - BodóAndi

 

clock-1274699_960_720.jpg

Egy születésnap kiváló alkalom arra, hogy az ember sok mindent végig gondoljon. Ezzel persze semmi újat nem mondtam, hiszen a legtöbb ember így van ezzel. 

Idén azon gondolkoztam el, hogy hogy is élem meg azt a fránya B oldalt. Mert bár a tükörbe nézve van hogy igen, de hála égnek sokszor még nem érzem, ahogy a testem sem mindig jelzi, a lelkem meg pláne nem, hogy mennyi is az annyi. 

De ezt a kort megérve már nagyon kettős érzés tud eluralkodni az ember lányán, mert most sokkal nagyobb a belső magabiztosságom, az önelfogadásom, a bölcsességem, a tudatom is fényesebben ragyog, a dolgaim is jobban mennek - vagyis mintha a csúcson járnék, mégis látva a fiatalabb korosztályokat, óhatatlan, hogy ne legyen bennem néha irígység emiatt. A negyvenes éveimről azt mondtam, hogy a legjobb évtized volt az életemben, az ötvenesre pedig reméltem, hogy ez csak fokozódik majd. Ami most még így is van. 

Ám mégis furcsa, hogy sokszor magáznak le a harmincas korosztályból, azok akik nem ismernek. És igen, tudom, hogy ez a tisztelet jele. 

No meg a koré is. Hogy látszik. 

De nekem szerencsém van magammal. Az ilyen gondolatokra felfigyelek és elég fontosnak találom, hogy foglalkozzak vele, hogy megkeressem azokat a nézőpontokat, amikkel jól jövök ki ebből. 

Nos a morfondírozásom első részében onnan közelítettem meg a dolgot, hogy ha megérem majd mondjuk a hetvenet, akkor bizony nagyon örülnék majd, ha újra 51 éves lehetnék. Onnan nézve majdnem csitri. Ez mindjárt sokkal jobb fényben tüntette fel a koromat magam előtt és máris jobb lett a tükörbe nézni.

De ha már morfondíroztam, akkor a bölcsész vérem nem tudva megtagadni önmagát, elgondolkoztam azon, hogy miért is van az, hogy amikor kicsik vagyunk, akkor úgy szeretnénk nagyokká válni. Mondjuk ovisból iskolássá.

Emlékszem, hogy milyen rossz volt, hogy "évvesztesként" még egy évig oviba kell járnom, miközben a csoportból sokan mentek iskolába. Igaz én így kétszer is nagycsoportosnak számítottam, de ez akkor nem vigasztalt. 

Aztán az alsósból a felsős kasztba tartozás megint nagy ugrásnak számított. Az már olyan szabadnak tűnt, hiszen nekik más volt a létformájuk, mást és másokkal tanultak. Olyan szabadnak látszott, hogy minden óra máshol van, hogy vándorolnak a termekben, hogy sokkal több tanár tanítja őket és már nem olvasás és írás, hanem magyar nyelv és irodalom órájuk van.

De eljött az én időm is és én is iskolás lettem, majd felsős, majd azon belül is nyolcadikos. Ez egyszerre volt izgalmas és egyszerre félelmetes. Persze megint a továbblépés miatt. 

school-2051712_960_720.jpg

Érdekesek ezek a "továbbok",  hiszen ahol épp tartasz, ott te vagy a legnagyobb (mondjuk 8. osztályos), de már vágysz továbbmenni, mert ahonnan elmész, onnan nézve nagyobb leszel, ám ahova mész, ott kicsi.

És ez a vágyakozás a "nagyobb"-ságra az érettségiig ott is marad a legtöbb gyerekben, sőt kitart a főiskoláig is, amikor is  már jön az életbe való kilépés (akár érettségi, akár diploma után), ahová nagyon kevés kivétellel, de mindenki el akar jutni.

És valahogy itt szokott megfordulni a dolog. Szembesülünk azzal, hogy innentől már a mi dolgunk eltartani magunkat, a mi felelősségünk, hogy a döntéseink megfontoltak legyenek, hogy a munkahelyen való létezésünk az nem olyan pátyolgatott, mint az iskolai közeg, és amikor eljön az idő a családalapításra, abban sem minden fenékig tejfel.

Itt már sok embernél felbukkan a "bárcsak újra gyerek lehetnék" érzés. Van akin csak futólag megy át, van aki beleragad, sőt olyan is, aki valóban "vissza is megy" oda és onnantól felnőtt testben él, gyerekként.

Az évek pedig a maguk ritmusában, de emberi érzékeléssel hol gyorsabban, hol lassabban peregnek tovább. Jön a második X, majd a harmadik, negyedik, ötödik, stb. Ezek a fordulók sok embernél hoznak egy kis mély pontot, de azért megy minden a maga rendje szerint.

A harmadik X környékén kezd érdekessé válik a dolog, mert bár sokan járnak előttük, de már már vannak mögöttük is. Nem is akárkik. Felnőttek. Már a gyerekek és köztük ott egy másik generáció, így már itt is megjelenik a nosztalgia, rosszabb esetben a pánik. 

Nők esetében ilyenkor kezd el ketyegni a biológiai óra is, nem nagyon könnyítve a korral járó megküzdést.

És itt, ebben a korosztályban eléggé szétszakad a társadalom. Családi értelemben. Vannak akik ekkorra már megházasodtak, van egy két gyerekük és vannak, akik még más életmódot élnek. Egyik sem rosszabb vagy jobb a másiknál, de ugyanaz a korosztály így más életutat bejárva, nehezen találnak egymásra. Sőt, sokszor inkább elszakadnak egymástól. 

És aztán jön a negyedik X. Érett emberi kor, más és más megéléssel. Aki mostanra alapított családot, annak ez az időszak kicsit leterhelőbb, mint akiknek már nagyobbak a gyerekeik, épp ezért az érdeklődési kör is másról szól. 

De aki még mindig egyedül van, vagy párban, de nem jön a baba, azoknak is fontos fókusz a család. Minden értelemben, miközben ez a létforma is nagy értékekkel rendelkezik.

No és persze vannak olyanok is, akik erre az időszakra jöttek rá, hogy a kialakított családi élet még sem olyan könnyű és azt együtt töltött évek sokszor felőrölte őket, amitől bizony a szerelem kihunyt bennük egymás iránt. Van, hogy lesz új kapcsolat, van, hogy nem. De ez a forma is tele van érzelmekkel ebben az évtizedben.

És akkor itt az ötödik X. Vajon miről is szól? Részemről először is rólam. Nem önző módon, de bizony nagy súlya lesz annak, hogy a hátralévő időben ne halogassam azokat a dolgokat, amik nekem fontosak. Még elég fiatal, még elég mozgékony, még elég tanulékony, elég vállalkozó szellemű az ember, kár lenne mindezt veszni hagyni.

child-83047_340.jpg

És a gyerekek sem kicsik már, vagy legalábbis nem olyan nagyon kicsik, hogy minden róluk szóljon. Persze az unokázás ideje is itt van, de az még sem olyan mindennapi feladat, mint a gyerek nevelése. Bár ezt még nem tudhatom, mert saját unokám még nincs, csak másén "gyakorlok". 

Ekkor már sokkal több az a fajta szabadság, ami által kicsit kiemelheted a fejed az élet felelősségteljességet követelő áramlatából, kicsit lelassulhatsz, lenyugodhatsz, megérezheted, hogy milyen értékes is az itt töltött időd.

És innentől fogva ez csak még értékesebbé válik, egyszerre tudva és egyszerre megérezve a lét időbe ágyazottságát. Azt, hogy bizony az élet a halállal együtt, párban jár, és a kérdés csak az, hogy a kettő közötti időt úgy töltöd e el, hogy azt te értelmesnek éled meg, vagy az utolsó pillanatban bánni fogsz még valamit. 

Ebben az időben még van rá lehetőséged, hogy változtass a szemléletmódodon, hogy rendezd a kapcsolataidat, hogy értelemet találj a létezésednek, hogy átadd az utódoknak azt, amivel könnyebbé teheted az ő útjukat és nem utolsó sorban, hogy élvezd azt, amiért jöttél.

Nos ez az évfordulóm eljuttatott arra a felismerésre, hogy nincs az a korosztály, aki ne vágyna valami másra, miközben a legjobb dolgok akkor történnek velünk, ha épp azt éljük meg, ami abban a korosztályban adott. 

Ha megtanulunk a jelenben élni, értékelve a múltat és nem félve a jövőt. Az éppen aktuális jelenben.

Nekem ettől sokkal jobb lett, sokkal nagyobb értéknek érzem az éveim számában rejlő lehetőségeket és talán már kevésbé irígylem a fiatalabb évjáratúakat.

Mert azért minden filozófálgatás ellenére, az ego azért ego marad és az nem szereti ezeket a fránya számokat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://prevencioscoaching.blog.hu/api/trackback/id/tr2413326413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.