Prevenciós Coaching, a legjobb életstratégia

Testem, testem bizonyíts kérlek, hogy megfelelhessek a világnak!

2017. november 02. - BodóAndi
women-2798460_960_720.png
Fura dolog, hogy miközben annyira szeretnénk egyediek lenni, mégis valamiféle azonossághoz közelítünk. Akár öltözködésben, akár külalakban (lásd plasztikáztatás), akár ideológiákban.
Persze akinek nem inge, ne vegye magára, de nem ismerek olyan embert, akire ne hatna a tömeg ízlése, akár úgy, hogy direkt szembe menjen vele.,
De végül is a lázadás, az ellenállás is ugyanahhoz a dologhoz köt.
Alkatomnál fogva a saját tapasztalataim a túlsúlyhoz témájában adnak ismereteket, megéléseket. 
Hosszú volt az út odáig, hogy jól legyek azzal, akit a tükörben látok, de ma már jó úton haladok, sőt egész messzire értem már a kiinduló ponthoz képest.
Anno 28 évesen két hét alatt fordult meg velem a világ, amikor a mérlegre állva olyan számokat láttam, amitől sokkolódtam. Onnantól pedig elszabadult minden.

Ma már tudom, hogy az a pillanatnyi állapot visszarendeződött volna, de a sokkolódás és az utána jövő pánik, amitől először csak naponta egyszer ettem, majd a húst próbáltam helyettesíteni szójával (ami tele van növényi hormonnal), majd a helyzetből fakadó lelkiállapotom mind fenntartotta az állapotot, sőt hozzátette a magáét.
Az sem volt szerencsés helyzet, hogy abban az időben terjedt el az a szokás, hogy a butikokba a kínai piacokról vitték be az árut, de ezt nem mondták ki. Amikor pedig kértem a szokásos méretemre való ruhát, kiderült, hogy két számmal nagyobb lesz jó. Csak azt "felejtették" el közölni, hogy ezek kínai méretezések, amik akkor bizony nem feleltek meg az európainak. Meghagytak abban a hitben, hogy az én méretem nőtt két méretet.
Mindez egy időben zajlott. 
Vagyis a mérlegen látott plussz kilók és a butikos élmény.
És ugye a számok és a méretek nem hazudnak, az agyam máris elkezdte másképp látni a tükörben visszanéző embert. 
Létre is jött a testkép zavar. Ezt persze én mondom, hogy ez volt, nem mondta egy orvos se nekem, de van amihez nem kell diagnoszta, tudhatod azt magadtól is.
Úgyhogy a bánat, a tehetetlenség, a szégyenérzet elkezdte a maga romboló munkáját és ahelyett, hogy idővel visszaállt volna minden a régi kerékvágásba, csak súlyosbodott a helyzet. 
Szó szerint.
Aztán kiderült persze az is, hogy biológiai ok is van a háttérben, mert akkor aktiválódott hajlamból valóságos működésűvé az inzulinrezisztenciám.
Ám akkor erről fogalmam sem volt, csak majd másfél évtizeddel később volt szerencsém olyan egészségügyi intézménnyel együtt dolgozni, ahol azonnal kiderült ez a kis turpisság. De ez egy külön történet, talán majd egy külön poszttal.
A lényeg az, hogy megtaláltuk az okot (biológiai) és az ellenszert (fizikai). 
Inzulinrezisztencia, pajzsmirigy alulműködés a diagnózis és életmódváltás a gyógyszer.
Az életmódváltáshoz meg kellett tanulni, hogy hogy jó a testemnek étkezni, milyen ételek, milyen mennyiségben és mikor hatnak a legjobban, majd hogy a testmozgás nélkül ez nem fog menni.
Igen ám, de sok éves coaching és egyéb háttértudással magam mögött ez nekem kevés volt. 
Kell, hogy megtaláljam azt az okot, ami fizikai szinten mutatkozik meg, mert saját hitem szerint, ha ez nincs felkutatva, akkor újra és újra elő fog jönni.
Mint amikor a gazt fűnyíróval nyírjuk le és tetszik az eredmény. Majd egyszer csak újra szembesülünk vele, hogy nő az a fránya gaz.
Az, hogy a kutatómunkám mi mindent hozott a felszínre, szintén későbbi posztban fogom megírni. Elég most annyi, hogy nagyon sokrétű a dolog, de van egy központi része. Huh, nagyon érdekes, még most is felvillanyoz a felismerés ereje...
Ez az írás inkább arról szól, hogy ezeken az élményeken keresztül figyeltem fel valami fontosra. Én 28 éves koromig, a családban azon szerencsések közé tartoztam, akik vékony alkatúak voltak és nem küzdöttek súlyproblémákkal. Bár volt egy két előjel, de max 2 kg-t híztam, ami három nap alatt lement.
Aztán a fordulat után már másképp láttam mindent.
Ekkor figyeltem fel arra, hogy mennyire a külső alapján ítélünk meg embereket, elsősorban párkeresésben. És a túlsúlyommal együtt, ebben én sem voltam kivétel.
Aztán felfigyeltem arra a tendenciára, hogy az az igazán klassz anyuka, aki szülés után két hónappal már kockahassal jár a világban. Hatalmas divatot elindítva ezzel.
Majd sorra jöttek a plasztikai sebészet remekei, a kacsaszájtól kezdve a szemöldök csodáig minden. 
Aztán pedig az a fajta öltözködés, aminél már igazán nem kell csodálkozni, hogy a férfiak milyen álmokat szőnek rólunk, nőkről. És ha még csak álmokat szőnének, de ennek nem egyszer van hangja is. 
Aztán meg sértődünk. 
Felnőtt nőknél még ez nem is lenne baj, képesek megvédeni magukat, de a fiatal lányok ezt látják elfogadottnak, ám nem társul érett tudás arról, hogy ez mit vált ki a férfiakból és milyen következményei lesznek.
Szóval azt láttam és azt tapasztaltam, hogy a világ elment egy olyan irányba, ahol a sikeresség és megbecsültség mércéje az, hogy külsőleg mit tudsz felmutatni. 
És persze tudom, hogy ez mindig is így volt, de ebben a periódusban nem a jó irány felé vette útját a dolog.
Legalábbis szerintem.
Mert mióta normális dolog, hogy egy nőnek kocka hasának és muszklijainak kell lennie? Főleg szülés után.
Egy nőnek lapos a hasa és feszes a karja.
A kocka has és a muszklik a férfiak testalkatához tartozik. 
És miért kellene szoptató kismamaként manöken alkatra fogyni, amikor eleve sokkal "vizesebb" minden. Ez ennek az időszaknak a része. A kisbaba táplálásához tartozik. 
És az annyira vágyott anyaság máris sok nőnél félelmeket generál, mert "jaj, mi lesz az alakommal"?
Mi lenne? Anyaivá válik, ahogy arra vágysz. 
Ami nem jelenti, hogy később (nem két hónap múlva), hanem a szoptatás vége után, szépen lassan, önmagától vissza fog állni a régi rendbe.
De ezért nem szabad a szoptatást elhagyni. Aki anya szeretne lenni, annak tudnia kell azt, hogy a baba kihordása és táplálása a testén át fog történni, vagyis változni fog a teste. 
És ez rendben is van. Cserébe olyat él meg, amire a legtöbb nő vágyik, anya lesz.
Ami nem a világ vége, sőt. 
De a testnek kell a regenerálódási idő.
Igen ám, de a világ hajszolja az embereket afelé, hogy az igazi sikerességet a külsődről akarja felmérni - egy pillanat alatt. 
Ezért kell rendben lennie mindennek.
DE!
Van még egy, legalább ilyen fontos dolog, amit persze, hogy a saját érintettségem miatt is vettem észre. Ez pedig az, hogy valamiért azt gondoljuk, hogy nekünk nőknek csakis a vékonyság való és ha van rajtunk húsosság, az nem fog tetszeni senkinek.
Pedig a valódi női alkat, nem a pubertáshoz hasonlít és nem is férfias.
Az igazi női alkatnak van cicije, és van puhasága is. 
A cicit mondjuk a plasztikai sebészek tudják pótolni, de a finom puhaság a fentiek alapján nem igazán nyerő. A kockahas nem fog ilyen érzést adni.
Ez a puhaság persze nem a szétfolyást jelenti. Az a másik véglet, ami sokszor épp a lelkiállapotból következő hormonális felborulás okoz.
Még ha imádjuk is megszólni a másikat, hogy ne egyen annyit. Csak azt nem tudjuk, hogy az irányító agya nem fogja nem engedni, hogy kevesebbet egyen, mert akkor a belső rendszer borul fel, kiürül a vérből az a cukormennyiség, aminek ott kéne maradnia és ezt az agy nem engedheti meg. 
Máris kiadja a parancsot - egyél még! 
Az agy túlélésre játszik és az egyszer már bevált és a legkönnyebben működtethető módszert alkalmazza.
 Így pedig lehetetlen lefogyni.
Lefogyni, de milyen méretűre?
Milyen méret az igazi?
Na itt jön be az írás elején jelzett azonosságra törekvés. Azt hisszük, hogy mindenkinek a kis méret az igazi és nem vesszük figyelembe a testalkati adottságokat. 
Lehet hogy valaki kilókban mérve súlyos, de valójában a testsűrűsége és a csontjai erőssége az oka ennek. Nem azért, mert zsíros lenne. Miközben vannak madárcsontú emberek, tele zsigeri zsírral.,
És ahogy én is annak idején, kerestem a reálisnak gondolt kapaszkodókat - a mérleg és ruhaméret számozását, aztán bizony pórul jártam, így ez másokkal is megtörténhet. 
Olyat gondolunk reálisnak, ami nem feltétlenül az. 
Mert nem reális az, ahogy ma a testre tekintünk. 
Olyan dolgokat várunk el tőle, ami nem az egészséggel kapcsolatos, hanem az egzisztenciával és a külvilággal való kapcsolódással.
A testünktől várjuk el, hogy első pillanatban olyan képet adjon rólunk, ami a sikerességet vetíti. 
És akinek ez sikerül - mert sokan vannak ilyenek - az csak a következő lépésben fog szembesülni azzal, hogy megszerezni után a megtartás is feladat. 
Nem is kicsi.
Ahhoz pedig a külső már édes kevés. Ott már kell az intelligencia is, legfőképpen az érzelmi. Meg az önismeret, meg sok sok minden még.
És mielőtt félre értenél, én is fontosnak tartom a külsőt. De a nemiségnek és az alkatnak megfelelőt.
Egy nő nőiesen legyen nő, egy férfi férfiasan legyen férfi. 
De nem csak külsőben, hanem belsőben is.
Mert úgy lesz kerek egész minden.
Mi kell hozzá? Mindenki.
Az, hogy merjük vállalni a pillanatnyi állapotunkat és onnan olyan változásra törekedjünk, ami a mi alkatunkhoz és nemünkhöz igazodik. 
És ezt másnál is fogadjuk el.
respect-952439_960_720.jpg
Ne versenyezzünk és ne versenyeztessünk ebben senkit.
Nyugodjunk már le, hogy van elég időnk, nem egy pillanat alatt kell és legfőképpen nem a testünkkel megmutatni, hogy kik is vagyunk.
Tudod, ahogy mindig is mondom: legalábbis szerintem

A bejegyzés trackback címe:

https://prevencioscoaching.blog.hu/api/trackback/id/tr4313143194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.